Szó szerint 30 év után ismét edzőtermi munkába kezdtem. Hasonló célokkal, de teljesen más tudással, mint akkor. Érdekes élmény, elmondom miért.

A kötelező katonai szolgálatom alatt volt alkalmam a laktanyában futni és súlyzós edzéseket is végezni. Utóbbit mindenképpen folytatni akartam a leszerelés után, így végül kb. három évig gyötörtem magam „testépítéssel”. Az eredmény? Mint talán az Ön esetében is, kedves olvasó. Majdnem semmi.

Pedig a céljaim akkor is határozottak voltak. 1987-ben jelent meg Magyarországon – akkor még javában a kilátástalan „szocialista” rendszert nyögtem középiskolásként – Arnold Schwarzenegger Utam a csúcsra című könyve. Számunkra Arnold eredményei a vegytiszta csodát jelentették, hatalmas inspirációt jelentettek számunkra, akkori fiatalok számára. Az én céljaim is világosak voltak: kockahas, széles, jól definiált mellizmok, amelyeken láthatóan futnak az erek, tehát „leszálkásítva”, lehetőleg 7/24-ben.

Alkalmanként akkor két-két és fél órát edzettünk barátommal, Attilával. Jól elfáradva lezuhanyoztunk, majd irány a közeli gyorsétterem, ahol megebédeltünk, ettünk némi desszertet is, hiszen annyit szenvedtünk és olyan sok kalóriát égettünk el, hogy egyrészt megérdemeltük, másrészt – úgy gondoltuk – meg is engedhetjük magunknak, hiszen még úgy is bőven kalória-deficitben maradunk.

Ami zavaró volt, hogy bármennyit nyögtünk és izzadtunk is a súlyok alatt, sem a kockahashoz, sem a jól definiált mellizmokhoz nem jutottunk közelebb. Végült azért hagytam abba az edzést, mert az öltözőből ellopták akkori kedvenc kabátomat, és így megvolt az utolsó csepp is a pohárban.

Most, szinte napra pontosan 30 év után visszatértem, hogy megvalósítsam az akkor elhagyott célokat, hogy még több izmot építsek magamra. Mivel töltöttem a köztes éveket? 25 évet terepfutással (uphill), mert azt gondoltam, az az ideális az egészségem számára. Amikor rájöttem, hogy ez nem feltétlenül van így, sajáttestsúlyos edzésekbe kezdtem és végre mutatkoztak eredmények, mert közben azt is megtanultam, hogy a rossz étrendet sem „lefutni” (outrun), sem az edzőteremben ledolgozni nem lehet.

Első benyomásom 30 év után, hogy az edzőtermek világában semmi változás nem történt, hacsak annyi nem, hogy több a hölgy, és az idős ember, aminek örülök. Egy bizonyos: sokkal több a túlsúlyos edzőtárs.

Hogyan lehetséges ez? Hiszen egyfolytában ömlik ránk a médiából az „Egyél kevesebbet, mozogj többet!”, a „Kalória az kalória.” a „Növényi étrenddel óvd a bolygót!”, a „Fenntartható táplálkozást!” és hasonló szólamok. Háziorvosunk és dietetikusunk minden alkalommal korhol minket a koleszterinszintünk miatt, hangsúlyozzak a „kiegyensúlyozott” a „könnyű vegyes”, a „mediterrán” étrend fontosságát, egészségmegtartó mivoltát.

De mi van akkor, ha ezekből semmi nem igaz?!

Mi van akkor, ha az, amit a háziorvos és a dietetikus tud a táplálkozásról, az nem más mint 20, 30, 40 éve elavult, már a tudomány által megcáfolt dogmák halmaza. Nos, akkor bajban vagyunk, mert az ő segítségükkel nem fogjuk megtalálni a kiutat. Nem tudjuk sem megtartani sem visszaszerezni az egészségünket.

Saját kezünkbe kell vegyük a kezdeményezést!

Ön készen áll erre?

Az elmúlt 10 éverőfeszítéseinek egy kedves visszaigazolását kaptam az első napon a teremben, fiamtól, aki már 19 éves. Mondom neki: Most az a célom, hogy a saját korosztályomban, az ötvenesek körében én nézzek ki a legjobban! (Nem szégyellem, mert ahogyan a néhai Charles Eugster olyan találóan mondta: a hiúság hatalmas hajtőerő.) Körülnéz, majd mondja: Apa, de hát az már megvan!

Ha Ön is szeretne hasonló elismerésben részesülni egy, az Ön számára fontos embertől vagy „mindössze” az egészségét akarja megóvni, helyreállítani, szívesen a segítségére vagyunk tudásunkkal és a saját tapasztalataink által is.