Ha rendszeres futással igyekszik fenntartani testsúlyát, jó, ha tudja, mire számítson eljövendő éveiben, évtizedeiben.

Tekintsünk át ezért röviden egy 2006-ban megjelent tanulmányt, amely különösen érzékletes, mind következtetéseiben, mind azok értelmezésében.

A szerzők Paul Williams, a Kaliforniai Berkeley-i Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium és a Stanford Egyetem kutatója, Peter Wood statisztikai szakértő, aki az 1970-es évek óta tanulmányozza a testmozgás hatását az egészségre. Williams és Wood részletes információkat gyűjtött össze közel tizenháromezer rendszeres futóiról (valamennyien a Runner's World magazin előfizetői), majd összehasonlította ezeknek a futóknak a heti futásteljesítményét azzal, hogy évről évre mennyi volt a testsúlyuk. Akik a legtöbbet futottak, azoknak a testsúlyuk is legalacsonyabb volt általában, de ezek a futók is minden egyes évben túlsúlyosabbak voltak, még azok is, több mint negyven mérföldet futottak hetente - például nyolc mérföldet naponta, heti öt napon át.

Ez a megfigyelés arra késztette Williamst és Woodot - mindketten a kalóriaegyensúly-elmélet* hívei - hogy arra a következtetésre jussanak; még a legelkötelezettebb futóknak is, ahogy idősödnek, évről évre növelniük kell a hetente lefutott távokat néhány mérfölddel - ha meg akarják őrizni alakjukat. Ha a férfiak évente két mérfölddel növelik a hetente lefutott távot, a nők pedig hárommal, akkor, Williams és Wood szerint, talán sikerül soványnak maradniuk, mert ez azt jelentheti, hogy a futással esetleg leadhatják azokat a kalóriákat, amelyek máskülönben zsírként halmozódnának fel.

Lássuk, hogy hová vezet minket ez a logika!

Képzeljünk el egy húszas éveiben járó férfit, aki hetente húsz mérföldet fut - mondjuk napi négy mérföldet, heti öt napon. Williams és a Wood szerint (a kalóriaegyensúly-elmélet logikájának és matematikájának megfelelően) a harmincas éveiben meg kell dupláznia (napi 8 mérföld, heti öt nap), és háromszorosra kell növelnie a negyvenes éveiben (napi tizenkét mérföld, öt nap egy héten) a távokat, hogy megelőzze a testzsír felhalmozódását. Egy húszas éveiben járó nőnek, aki napi három mérföldet fut hetente ötször - elismerésre méltó, de nem túlzott mértékű táv - napi tizenöt mérföldre kell emelnie futásteljesítményét a negyvenes éveiben, hogy megőrizze fiatalos alakját. Ha nyolcperces mérföldeket tart, ami jó ütem ilyen távon, akkor jobb, ha felkészül; futónapjain két órát fog sportolással tölteni csak azért, hogy tartsa a súlyát.

Ha hiszünk a kalóriaegyensúlyban, akkor arra a következtetésre kell jussunk: negyvenes éveinkben félmaratonokat kell futnunk hetente öt napon (majd többet ötvenes éveinkben és még annál is többet hatvan felett...) hogy fenntartsuk a súlyunkat, vagy esetleg ez az a pont, ahol végre ideje megkérdőjeleznünk mögöttes hiedelmeinket.

Talán mégis valami más az, ami meghatározza, hogy vajon elhízunk-e, mint a bevitt és leadott kalóriák mennyisége…


^{*A kalóriaegynesúly-elmélet szerint az határozza meg, hogy hízunk-e vagy fogyunk, hogy több vagy kevesebb kalóriát fogyasztunk-e, mint amennyit leadunk.}

^{Forrás: Taubes, Gary. Why We Get Fat: And What to Do About It (p. 45-46). Knopf Doubleday Publishing Group. Kindle Edition.}